Arcképtár

A következőkben néhány jellegzetes figura kerül bemutatásra a hajóról…

José (Dominika)

A kb 40 éves dominikai José volt az első szobatársam a hajón. Kedvenc megszólalásai a “criminal” (amikor valaki épp “lop” valamit, vagy egyéb illegális tevékenységet végez), és a “mucho trabajo poco dinero” (sok munka, kevés pénz). Angolul lényegében nem tud, de én a spanyoljából is alig-alig értek valamit. Évtizedek óta szolgálhat hajókon, mindent tud a bizniszről, brutális munkabírású, viszont nem túl okos. Állítólag olvasni is alig tud, ennek köszönhető, hogy a rengeteg évvel a háta mögött is pont ugyanabban a szánalmas Assitant Waiter-i pozícióban van, mint én. Cserébe szinte mindig vidám, és gyakran énekel munka közben kint a mosogatóban. Mondta is, hogy az ő hazajában mindig vidámak az emberek.

Omar, az Ezredes (Kolumbia)

Omar a második szobatársam, miután az első cruise végén el kellett hagynom az ideiglenes kabinomat, és végleges helyemre költöztem, le a Deck A-ra, ami már a Deck 0 alatt van, de még a víz szintje fölött. A kabin a hajó orrában van, és néha egészen brutális hangok jönnek, ahogy a hajó töri a hullámokat. Arról nem is beszélve, hogy az orrmotor – amit parkoláskor szoktunk használni – szintén itt van a kabin közelében, így onnan tudom, hogy megérkeztünk valahova, hogy bekapcsolják az orrmotorokat, aminek hatására annyira kezd el rezegni az egész kabin, hogy kis túlzással épphogy csak nem esek le az emeletes ágy tetejéről… 🙂

Kicsit elkalandoztam. Szóval Omar. Már akkor láttam, hogy itt gondok lesznek, amikor először beléptem a kabinba. Omar szintén a negyvenes korosztályt képviseli, 20 éve szolgál óceánjárón, itt lakik, ez az otthona, és ezt komolyan is veszi. Mindennek vonalzóval van megrajzolva a helye, és az én – kissé lazább – stílusomat azonnal nehezményezte. Kénytelen voltam tehát bevetni az ágyam. Egyszer. Ugyanis itt lent meleg van, egyáltalán nincs szükség takaróra. Omar egyébként rangját tekintve Senior Team Headwaiter, ami 20 év szolgálat után egy egész vállalható pozíció. 🙂 Amúgy ő is Assistant Waiterként kezdte anno, és onnan küzdötte fel magát idáig. Mondta, hogy régen többet kellett dolgozni, viszont most nagyobb a nyomás. A számítógéppel való munkát nem tartja igazi munkának, szerinte ott csak nyomogatni kell a gombokat. Karakterét tekintve egyébként olyan mint egy vietnámi háborús veterán: úgy kezeli a hajós életet, mintha a katonaságban lenne. Sir-nek szólít, és szerintem szíve szerint tisztelegne is. Úgy veszi fel a telefont, hogy attól én megijedek… Néha be szokott ugrani a staff messbe dirigálni…úgy vezényel mint valami karmester, vagy állatidomár, az emberek pedig mintaszerűen futkorásznak fel-alá. Már csak egy ostor hiányzik a kezéből. Komolyan mondom,öröm lenne nézni, ha nem kellene nekem is vezényszóra rohangálni. Omar egyébként fél a sötétben, legalábbis erre következtetek abból, hogy a tükör fölött lévő kislámpa csak akkor van lekapcsolva ha én lekapcsolom. Hiába, a 20 év szolgálat megtöri az embert. (Nameg a háborús bűnök…) Volt olyan, hogy éjszakai műszakban dolgozott, és hajnal fél három körül beugrott egy percre a kabinba…gyorsan felkapcsolta a villanyt, aztán már ment is. Biztos félt, hogy a sötétben beköltöznek a kabinba a rossz szellemek, ezért kellett a lámpa, hogy mire jön aludni, már biztosan ne legyenek ott… Ezen kívül TV-nézés közben szeret elaludni…tehát reggel mindig bekapcsolt TV-t, és égő lámpát találok… Amúgy komolyan mondom, hogy nem értem, hogy mi visz rá embereket arra, hogy 20 éven keresztül hajókon éljenek…illetve, hát pont ezaz, hogy lényegében nem élnek, mert milyen élet ez? Negyven évesen másfél négyzetméteren összezárva valami szerencsétlen keleteurópai köcsöggel, akinek büdös a cipője és még az ágyát se képes bevetni szépen katonásan, meg amúgy is mindig csak a baj van vele… Én azért tuti elgondolkoznék rajta, hogy hogy jutottam idáig… De a legviccesebb mégis az, amikor Omar-ból előbújik az ember, és heti egyszer menetrendszerűen felhívja Mami-t, és tíz percen keresztül magyarázkodik, hogy miért csak most hívta, majd újabb tíz percen keresztül, hogy miért csak ennyi pénzt küldött haza…

Miro (Horvátország)

A blog olvasói közül szerintem senkinek nem kell bemutatni Miro-t, a horvát nagyfőnököt. Azzal szoktam élcelődni, hogy ő az a típusú ember, aki reggel kipattan az ágyból, és ordibál egyet saját magával a tükör előtt, csak hogy jobban induljon a nap. Már a hangjától kiráz a hideg, vitatkozni vele reménytelen, és alapszabály, hogy azért is te vagy a hibás, amiért nem. Tökmindegy mit mondasz, megtalálja az utat, hogy a végén neki legyen igaza. Ezért egy idő után megtanulod, hogy jobban jársz, ha inkább nem is mondassz semmit. Máskor meg stílust vált, és játsza a megértő, korrekt főnököt. Miro egyébként olyan kb 33-35 éves forma, és Assistant Maitre D’, ami ilyen fiatalon egészen kiemelkedő eredmény. Néhány mondatát annyiszor hallottuk már, hogy szállóige lett belőle. Ha ezerszer nem mondta el nekünk egy hónap alatt, hogy “Clear with that?” (Világos?), akkor egyszer se. A kedvenc szófordulatai:

Please, please guys, let me repeat one more time: this is not a kindergarten. I’m here to help you, I’m here to support you, but I’m not gonna babysit you. Clear with that?

(Kérlek, kérlek srácok, hadd ismételjem el mégegyszer: ez nem egy óvoda. Azért vagyok itt, hogy segítselek titeket, hogy támogassalak titeket, de nem leszek a babysitteretek. Világos?)

Másik jellegzetes szavajárása, amikor egy óriási osztás, és földbe gyalázás végén kedvesen szép napot kíván. (“…and have a lovely day!”) Ezen már majdnem elröhögtem magam…rögtön eszembe is jutott, hogy ez már majdnem olyan, mintha azt mondaná, hogy “F@ck you, and have a lovely day!”. 🙂

Miro egyébként megtanított a vendéglátóipar egyik alapszábályára: olyan nincs, hogy nincs mit csinálnod. Ha bejön, és azt látja, hogy épp nem csinálsz semmit, akkor véged van: azon nyomban kitalál valami nagyon fontos feladatot, ha mást nem, akkor azt, hogy számolj el végtelenig. Kétszer. Csak, hogy ne unatkozz. “Ah, Andras, I see you’re not busy. Please come with me!” (Látom András épp nem vagy elfoglalt. Légyszives gyere velem.”) És már véged is van, kapod a leghülyébb, legelcseszettebb feladatokat… Szóval az a lényeg, hogy ha bármilyen főnök jön, akkor csinálj valamit. Lényegében tökmindegy, hogy mit, csak csináld, és ne azt lássa, hogy egyhelyben álldigállsz. Álltalában amúgy is mindig lehet(ne) valamit csinálni, szinte sosincs olyan, hogy minden tökéletes, és minden a helyén van, de ha főnök közelít, akkor egyszerűen kötelező valamit dolgozni. A leghülyébb kamufeladat is megteszi. Törölgess asztalt, töltsd fel a sókat, borsokat, bármit…vagy ha végképp nincs ötleted, és tényleg minden tökéletes (ez lényegében lehetetlen), akkor menj ki gyorsan a konyhába, mintha rendelésed vagy egyéb fontos dolgod lenne, és egyél sutyiban egy sütit. 🙂 Lényeg, hogy ne legyél szem előtt… 😀

Chiranjivi (Nepál)

Kedvenc nepáli séfem teljesen kimondhatatlan és megjegyezhetetlen névvel rendelkezik…egyedül azért tudom most leírni, mert a minap a teadélután közben pont velem szemben ült, és sutyiban be tudtam másolni a névtáblájáról a nevét a telefonomba. 🙂 Meglepő módon pár hónapja van csak a hajón, pedig a viselkedése alapján azt hittem, hogy már évek óta űzi az ipart. Nem szeretem, és nem csak azért mert már kétszer összevesztünk. Azért mert ő a séf, óriási valakinek képzeli magát, állandóan oszt valakit, aggresszívkodik, meg parancsolgat. Ha néha kijön a staff messbe körülnézni, hogy minden oké-e, inkább mindig gyorsan arrébbsunnyogok, nehogy megtaláljon valami hülyeséggel. Néha tud segítőkész is lenni, de inkább csak az erejét szereti fitogtatni. Múltkor épp cézársalátát készítettem, de már alig volt hozzá saláta, meg ami volt, az is tele volt szórva jéggel. Nagy nehezen kiválogattam a jégdarabok közül a salátát, majd megkérdeztem Chiranjivi-t, hogy egyrészt ez mégis mi már, hogy jéggel van teleszórva, másrészt meg mondtam, hogy ez nagyon nem lesz elég… Azt mondja, “Dobd ki!” Már fognám a salátát, amikor a jellegzetes sunyi mosolyával hozzáteszi, hogy “Nem-nem, a rágódat.” Nyitás előtt voltunk, fogatmosni nem volt időm, rágóval mentettem a menthetőt, de nyitáskor értelemszerűen ki akartam dobni, azért nem vagyok akkora paraszt, hogy rágózva beszéljek a vendégekkel. Mindegy, kidobtam. Azt mondja “Most moss kezet”. Kezet mostam, közben ő fogta, és visszaöntötte a kiválogatott salátát a jégdarabok közé. Végül közölte, hogy “Na, ez a saláta jó lesz, válogasd ki a jég közül!”, és otthagyott. Kössz mondom, sokat segítettél…kezdhettem elölről az egészet… Jah…amúgy elég kemény akcentusa van, alig érteni, hogy mit beszél. Kb mintha, egy fél csirkecomb lenne folyamatosan a szájában… Néhány fontos szót már magyarul is megtanult, mint pl a “b*zdmeg”…ez nepáli akcentussal, meg az ő sunyi hangszínével egyébként meglehetősen viccesen hangzik… 🙂

Agung (Indonézia)

Agung egyenesen Bali-ról érkezett a Carnival Freedom-ra, a nevét pedig Agún-nak kell ejteni, valamiért mégis mindenki “Anag”-nak hívja. Foglalkozását tekintve szakács, igen jófej arc. Csúcsidőben pörög mint a búgócsiga, de ha épp lazább percek vannak, akkor simán elhülyéskedik. Volt olyan is, hogy épp civilben zabáltunk a crew messben, amikor odajött hozzánk, és bemondta, hogy “akkor két tükörtojás lesz”… 😀 Napi kontaktban vagyunk vele, tekintve, hogy amit kint rendelnek az emberek, azt vele kell elkészíttetni. Szegénynek nincs könnyű élete, nem irígylem amikor 3-4 őrült Assistant Waiter ront be a konyhába, és habzó szájjal, homlokán dagadó erekkel kezd el egyszerre üvöltözni, hogy “three sunny side eggs, and 4 butterfly chicken”. Én próbálok jófej lenni, és pl mindig megköszönöm, amikor kiadja a rendelésem. Cserébe “Sir”-nek hív. 🙂

Sarath (India)

Sarath a mosogatófiúk koronázatlan királya, a legjobb arc a hajón. Bryan Adams-nek hív, mert szerinte hasonlítok a híres énekesre, és amúgy egy mindig vidám, mosolygós srác, mindig van egy-két jó szava az emberhez, nagyon bírom a búráját. Egyetlen gond, hogy ő is borzalmas akcentussal beszél, ami kicsit nehezíti a kommunikációt, nade annyi baj legyen…Múltkor kultúrális transzfer-estet tartottunk egy másik mosogatófiú haverjával…megtudtam pl, hogy Indiában 35 nyelvet beszélnek…kb minden államnak megvan a saját nyelve, és nem is értik egymást, ami szerintem tök vicces. 🙂 Sarath India déli részéről származik, Cochin városából Keralam államból, ahol a Malayalam nyelvet beszélik. 🙂 Leírta nekem indiai írással a nevemet is, ezt majd lehet, hogy alkalom adtán beszkennelem…elég jól néz ki. 🙂 A srácok elmondása alapján az ő megyéjükből nagyon sok művelt indiai származik, mérnökök, orvosok…csak az a baj, hogy a munkaerőpiac nem tudja eltartani őket. Amúgy nagyon szeretik és nagyon büszkék a hazájukra.

Andrew (Jamaika)

Andrew egy jamaikai néger srác, aki a CTC-ben (Crew Training Center) dolgozik, sok traininget is tartott nekünk. Iszonyatosan jófej, pozitív személyiség, és jó előadó is. Lazán, viccekkel tarkítva tartja az előadásait, de sosem lesz ettől komolytalan. Szeretem az előadásait, mert mindig feldobják a napomat, meg ilyenkor van egy kis időm végre igazi angolt is hallgatni, nem csak az általunk beszélt torz változatokat… 🙂 Andrew amikor megtudta, hogy eredetileg programozó vagyok rögtön mondta, hogy a következő szerződéstől már válthatok, de sajnos az elsőt mindenképp le kell húznom ebben a pozícióban, így működik a cég: első szerződés alatt nincs promóció. Második meg nem lesz, de ezzel nem akartam lelombozni… 🙂

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s